Életem meghatározó élménye, hogy a Bükk lábánál nőhettem fel, ahol az erdő közelsége egy karnyújtásra volt. Gyerekkoromban a mindennapjaim részei voltak az eső utáni illatok, a pipáló hegy látványa, ahogy a négy évszak mindig beköszönt az ablakon. Szabadidőm nagy részét kirándulásokkal töltöttem, melyek számomra a végtelen szabadság érzését és a felfedezések örömét, izgalmát jelentették.

Később párommal, akinek gyerekkorát hasonló élmények határozták meg, ezekre az érzésekre találtunk rá a gödöllői dombság egyik lankáján, ahol kertünket erdő öleli körbe.

Ezért is kapta kertünk az Erdő ölelésében nevet, ahol az őzek és rókák szabadon ki-be járnak.  A természet rendje, nyugalma ma már nemcsak a feltöltődést és szabadságot jelentik számomra, hanem kerámiáim elsődleges inspiráló örömforrását is.

Kertünk madár-, és növényvilága, azok sokszínűsége, karaktere, ahogy szelíden belesimulnak a nagy egészbe, számomra kiapadhatatlan forrás, amiből mindig meríthetek!

Ez a harmóniát sugárzó közeg határozza meg munkáim színeit, textúráját, forma és gondolat világát, de még azt is, hogy hova helyezem őket a kertben.

Az erdő jelenléte kertünk alakításában is karmester volt, hiszen nem díszkertet, hanem a környezetébe belesimuló tájkertet akartunk létrehozni.

Ez mára olyan jól sikerült, hogy a kertlátogatók sokszor nem is érzékelik, hogy hol kezdődik az egyik, és hol végződik a másik.

Ebben a tájkertben lévő alkotóműhelyemben hoztam létre 2013-ban az Erdei Kézműhelyt, az örömforrás gondolatával.

Folyamatosan tapasztalom, hogy az emberek többségében ott van a vágy az alkotásra az önkifejezésre, csak az élet sokszor másképpen alakult. Az Erdei kézműhely viszont az az inspiratív alkotótér, mely sokaknak játékosan, kísérletezve segít visszatalálni arra az útra, melyen keresztül visszajutunk önmagunkhoz megtalálva elfeledett kreatív énünket, miközben megszűnik a kint és csak a bent lesz fontos.

Tanári végzettségem szerencsésen találkozott keramikus hivatásommal, hiszen mindkettő örömet okoz és boldogság, hogy mindezt saját alkotó közegemben tehetem! Nagy élmény számomra, hogy a tehetséggondozást és készségfejlesztést játszva tudom megtapasztaltatni a gyerekekkel, akik szárnyaikat bontogatva szívesen és eredményesen vesznek részt akár országos pályázatokon is, öregbítve az Erdei kézműhely hírnevét. Felnőtt tanítványaim pedig egyfajta terápiaként élik meg az itt eltöltött énidőt, maguk mögött hagyva a mindennapok stresszét és sokan közülük már évek óta visszajárnak az alkotás öröméért.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy érzem, az Erdei kézműhely ma már nemcsak egy örömforrás, hanem a rokonlelkeknek egy fontos találkozóhelye is lett!

Pályafutásom röviden

Végzettségem:

1989-ben szereztem diplomát az egri Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán.

A fazekassággal, korongozással és tűzzománc készítéssel a főiskolán nyílt lehetőségem megismerkedni a hagyományos grafikai és festői technikák mellett.

4 évig tanítottam Budapesten Zuglóban, ahol tűzzománc szakkört is tartottam gyerekeknek. A zuglói Művelődési Házban 5 évig vezettem egy fazekas stúdiót felnőtteknek és gyerekeknek. Tagja voltam a Fővárosi Pedagógusok festőstúdiójának, akikkel rendszeresen kiállítottam. Országos rajzpályázatokon zsűriztem.

Hivatásom:

Keramikus

Fazekas tudásomat Erdélyben Korondon mélyíthettem el, ahol a szakma apáról-fiúra száll.

A raku égetés technikáját Kun Éva keramikustól tanultam, akinél 5 évig rakuztam.

A tűzzománc rekesz és sgraffitó technikáit Zebegényben a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolán Strohner József képzőművésztől tanultam.

Kerámia munkáimat magas tüzű kerámiával kezdtem. Főként használati tárgyakat korongoztam félporcelánból, amiket zsűriztettem és elkerültek a Képcsarnok számos galériájába az országban. Jelenleg madarakat, képeket, kerti plasztikákat készítek, illetve műhelyemben az Erdei Kézműhelyben workshopokat, tanfolyamokat és nyári táborokat vezetek.

Tanítványaimmal rendszeresen pályázok, kiállítok.

Kiállítások

Kerámiáimmal számos kiállításon vettem részt:

  • Stefánia Palota, Budapest (zuglói művészek csop.kiáll.)
  • El Kalászi Galéria, Budapest (egyéni)
  • Podmaniczky Palota, Budapest (csoportos)
  • Medgyessy Galéria, Debrecen (egyéni)
  • Iparművészeti Múzeum („Ezredév” c. országos kiállítás) díjazott 2000.
  • Vígadó Galéria (csoportos)
  • Duna Palota („ A Magyar Kézművesség remekei” csoportos)
  • Nemzetközi kerámia biennálé, Tokaj
  • Festetics Kastély („A Magyar Kézművesség remekei„ csoportos)
  • Gödöllői Művelődési Központ (Tóth Lívia textil művésszel)
  • Szent István Egyetem, Gödöllő (csoportos)
  • Mednyánszky Galéria, Budapest (csoportos)
  • Duna Palota (A Magyar Kézművesség remekei, csoportos)
  • Gödöllői Városi Könyvtár (Meyer Arthur festőművésszel) 2021.

Köztulajdonban

  • Gödöllői Városi Könyvtár, madár plasztikák

Publikációk

  • „Earthen Wonders Hungarian Ceramics Today” – Carolyn M.Bardos 2000.USA
  • Magyar Kézművesség 2006.
  • Magyar Kézművesség 2015.
  • Magyar Kézművesség 2017.

VIDEO